Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú. A szüleivel élt egy szürke lakótelepen, egy színes ház legfelső emeletén, egészen pontosan a tizediken. A lakótelepen körülöttük az összes ház szürke volt, csak az övék volt színes. Nem tudta, hogy ez miért van így.

Szeretett iskolába járni, viszont az utóbbi időben a tanító néni folyton megbüntette, mondván, hogy nem figyel az órán. Ez azonban nem volt igaz. A kisfiú igenis figyelt, csak másra. Nem a tanító nénire. A tanító néni unalmas órát tartott, és folyton kiabált, meg csapkodta az asztalt. Nem tetszett neki, hogy nem tudja felkelteni a nebulók érdeklődését. A kisfiúnak úgy tetszett, valójában a tanító néni az, aki nem figyel. Aki nem figyel oda rájuk, gyerekekre. Csak kiabált folyton, és felrajzolta a táblára a betűket, amelyeket le kellett volna másolni. Azután rájuk parancsolt, hogy másolják le őket.

A gyerekek utálták a betűket, nagyon nehéz volt lemásolni a kényes kacskaringókat a tábláról. Nehéz volt egyenesen tartani a ceruzát, úgy rajzolni a betűt, hogy az ne menjen ki a vonalból, és ráadásul még úgy is nézzen ki, mint a táblán. Elkezdték a betű-rajzolást, ahogyan a tanárnéni mutatta. Viszont az első lépés után elvesztették a fonalat. Rajzoltak egy felfelé ívelő vonalat, de aztán már nem emlékeztek rá, hogyan kell kanyarítani a vonalat, hol kell hurkot rajzolni, vagy pocakot. Így aztán a betű nem is úgy nézett ki, mint az, amit a tanító néni rajzolt. Ha mégis sikerült lemásolni a betűt, akkor pedig kezdhették elölről, ugyanannak a betűnek a lerajzolásával, ami végtelenül unalmas volt.

Egy idő után belefáradtak a próbálkozásba, és inkább rajzolgatni kezdtek a margóra. A kisfiú körülnézett az osztályban. A gyerekek közül szinte senki nem figyelt már a tanítónénire, és mindenki rajzolgatott a margóra. Így hát A rajzolás remek móka, ezért a kisfiú is nekilátott egy csodás kisautó lerajzolásának. Sajnos nem az ő ötlete volt a kisautó, a padtársa is rajzolt már egy ugyanolyat, a kisfiú csak lemásolta. A tanító néni azonban észrevette a kisautót, amely épp a füzete margóján parkolt, egészen addig, amíg rajzolója meg nem rajzolja neki a garázst narancssárga zsírkrétával. A garázs azonban már nem készülhetett el. A tanító néni ugyanis a kisfiú füzete fölé hajolt, meglátta a kisautót, és égtelen ordibálásba kezdett. Áthúzta a kisautót és a narancssárga zsírkréta-garázs kezdeményeit, majd elkérte a kisfiú ellenőrzőjét. Beleírt egy intőt.

A kisfiú még az anyukájától és az apukájától is kapott egy jó nagy szidást a szürke lakótelep egyetlen színes házának legfelső emeletén. Büntetésből nem kapott vacsorát, pedig tejbegríz volt fahéjjal. A szobájában kellett maradnia, és gyakorolnia az írást. Szobájába beszűrődött a vacsora zaja, a tányérok csörömpölése, anya és apa nevetése, a fahéjas tejbegríz illata. A legszomorúbb az egészben azonban nem az volt, hogy nem ehetett a tejbegrízből, még csak nem is az, hogy az írást kellett gyakorolnia. A legszörnyűbb az volt, hogy azt gondolta, a szülei most épp nem szeretik őt. Ez fájt a legjobban. A szülei most épp nem szeretik őt, és fogalma sem volt, mikor kezdik el újra szeretni.

Így búslakodott az írás füzetet felett, amikor egyszer csak zajt hallott. A zaj az íróasztal lába mögül jött. Lemászott a székéről, és bekukucskált az íróasztal lába mögé. A falon lévő repedésből jött a hang. Zizegés, mocorgás, és valami olyan hang még, mint egy csörgőkígyó csattogása.

A kisfiú nézte, nézte a repedést. A repedés most hallgatott. Talán csak hallucináltam- gondolta, és felkelt, hogy visszaüljön a leckéjéhez. Ekkor azonban újra hallotta a hangot a repedésből. A következő pillanatban hófehér, finom szenű homok szivárgott ki a repedésből.a hang nyomán nagyon fino

két őrült, akik két külön világban élnek, férfiak akiket szerethettem volna, képregény lány, képregény srác

tibi, gábor, Zsoltika, Attila V.a srác a kiskakukkból, isti b. Peti Z.Gabor Sz.az infós srác, akivel nincs köztünk vonzódás, Laci K. Ádám, Attila Sz. Peti R. Attila M. a marketinges srác, aki mindent elért, a srác az irish cat pubból, aki nem fizeti a második kört, Tomi, Jocó, stbbbbbbbbbbbbbbb...............

Vörös szatén ruha és fekete, bőr magassarkú. Ella végignézett magán. Tetszett neki a látvány. Amióta leadta azt a felesleges 15 kilót, sokkal magabiztosabb volt. Élvezte, ahogy az izmai megfeszülnek járás közben. Élvezte, hogy a hasa lapos, és nem szorítanak a nadrágjai. Az edzésektől felszabadult lelkileg, szimmetrikusnak érezte a testét, és tudatossá, kecsessé váltak a mozdulatai. A sok nyújtásnak hála nem volt már olyan merev, hosszúkat, kecseseket lépett, közben érezte, hogy vékony, feszes combjai is megfeszülnek, feneke megtartja a hátát. Kihúzza magát, kiemeli a mellkasát. A fogyás után rengeteg új ruhát vett, olyanokat, amelyeket mindig szeretett volna hordani. Merészebb sminket használt, és szoláriumba is eljárt néha. Nem tudta, hogy a magabiztosság, a megváltozott külső, vagy az ezzel együtt járó megváltozott belső teszi-e, de érezte, hogy az utcán folyton megnézik a férfiak, és maga is olykor-olykor belefeledkezett saját tükörképe nézegetésébe.

Ez az este különleges volt. Magabiztos léptekkel suhant végig a fényáztatta Ráday utca macskakövein, mulatozó emberek surrogó beszélgetéseitől kísérve. Hallgatta, ahogy újonnan vásárolt bőr magassarkújának lépései koppanak a köveken, magukhoz vonzva a gyertyák fényében borozgató férfiak tekintetét. Kip, és kopp, kipp és kopp. MÁr csak néhány lépés, és megérkezik. Soul Café. A mai találkozó helyszíne. Az ajtóban megállt egy pillanatra. Vett még egy nagy levegőt. Az esti program könnyebb része már végetért. Az a része, amit egyedül kell átélnie. A békés készülődés, a púderecset símogatása,a szempillaspirál lágy érintése. A lágy aromaterápiás fürdő, a ruhák atapintása  aszekérny méléyn. Selmyek zizegése, fehérnemű suroggása, ahogy a bőréhez ér. Az önmagát szerető nő önkényeztetése. Ez volt a könnyebb rész. Csinosan felöltözve, kész toalettben végigsiklani a csütörtök esti, már-már hétvégi lázban égő esti Budapest utcáin. Ez mind könnyű volt. A neheze azonban még hátravan. El kell töltenie egy estét újdonsult kedvesével, és annak főnökével, valamint a főnök nejével. Vagyis. emberek között kell lennie. Ki kell tárulkoznia. Ki kell tárnia oly sebezhető, fájó és örömteli érintésektől egyaránt rettegő szívét vadidegen emberi lényeknek, akik tekintetükkel, mint éles késekkel hozzáérnek ehhez a meztelen, félve lüktető kis húsdarabhoz, ehhez a sebezhető, esendő kis emberi szívhez. Csak megcirógatják a késsel, vagy bele is hasítanak a védtelenül verdeső szívhúsba? Ki tudja. Ez csak ma este fog kiderülni.

Félek. Ez van. Bele kell mennem a játékba. Remélem nem fog fájni-gondolta Ella, és belépett az étterembe.

Végignézett a helyiségen. Modern, és tetszetős, de leginkább jellegtelen enteriőr fogadta, ami olyannyira jellemző volt a belvárosi éttermekre. Mint a klubokban egyendivat szerint öltözött, egyenfrizurát és egyensminket viselő lányok, úgy lejtették táncukat ezek az éttermek is a fővárosi kulinária színes pallettáján, mint valami táncparketten. Szép-szép, kívánatos, de csak semmi egyéniség. Spotlámpák és fehér fonott székek, minimalista hamutartók, nagy fehér területek kis fekete, letisztult geometrikus formákkal vegyítve. Az étlap is hasonlóan jellegtelen. Magyaros és magyartalan előételek. Valami steak, valami csirke, valami lazac. Desszertnek somlói és mousse au chocolat. Eszpresszó és kapucsínó, forró csoki több ízben. Csapolt sör és üveges, rossz borok jó névvel.

A helyiségben körülbelül huszonöt asztal volt, mindegyiknél ültek. A vendégek többsége külföldi volt, de azért akadtak itt magyarok is. Négy öt pincért cirkált a helyiségben, a pult mögött, az asztalok között, és az ajtó környékén. Ahogyan belépett, egyikük máris megtalálta őt, a vendéget a tekintetével. Sietve odalépett hozzá. A pincér jóképű volt, napbarnÍtotta, kicsit göndör, és mély, élénk barna szemei voltak, mint a feketekávé. Épp olyan megnyugtatólag hatottak Ellára ezek a szemek mint egy forró eszpresszó egy nehéz nap után egy nyüzsgő teraszon. Az a fajta férfi volt, akinek nincs sok esze, de a csajozáshoz jól ért, és hozzászokott, hogy minden nő fejét elcsavarja. Ella nem szerette ezeket a férfiakat, ezen a srácon azonban nem érzete a jól ismert kegyetlenséget, és érzelmi hidegséget, amit a nagyon jóképű férfiak a zsákmánynak tekintett nők felé tanusítanak. A srác kedves volt. Talán nem tudja magáról, hogy milyen jóképű?

-Jó estét, kisasszony. Vacsorázni szeretne?
Ellának tetszett az ódivatú, de nagyon romantikus kisasszony-megszólítás. Hozzászokott, hogy ezt a titulust leginkább csak pincérektől kapja meg. Még a bankban vagy hivatalokban is csak simán leönözték, rosszabb esteben ismeretlenül is letegezték tetovált szemöldökű, leszoláriumozott bolti eladók, akik üvöltő techtonik zenére hajtogatták a kínai gyerekmunkások által megvarrt pamuttrikókat. A kisasszony megszólítást csak a pincérek ismerték. A pincérek, akik a férfiak egy külön csoportját képezték a számára. A férfiakét, akik hivatalból hordanak inget, és hivatalból jólfésültek, és hivatalból udvariasak, kedvesek a nőkkel, és hivatalból flörtölnek is a nőkkel, főleg azokkal, akik magányosan lépnek be egy túlzsúfolt budapesti étterembe egy forró júliusi csütörtök éjszakán.

-Jó estét. Igazából a barátaimat keresem, ők már itt vannak, ha jól tudom. De köszönöm, azt hiszem egyedül is....

-Hogy hívják a barátját? - kérdezte a feketekávészemű, és leemelt a pultról egy nagy könyvet. Odakísérem az asztalhoz, amit foglalt.
-Tarlóssy Ádámnak hívják.
-Tarlóssy.....Áhhh, igen, máris megvan. Fáradjon utánam, kérem.

Ella le volt nyűgözve. Úgy érezte, bárhová odafáradna, ha ilyen kedvesen és csábosan kérnék. Követte a biztonságot sugárzó patyolat fehér inget és fekete mellényt,  A kávészeműenek szép széles hászép széles háta volt, és kicsi, feszes feneke. Biztosan sporto-gondolta Ella. Ruganyos, ritmusos